Please select your country / region

Close Window
GT
GT SPORT-közösség
HU

GT ACADEMY USA 2012 – IDÉNY-ÖSSZEFOGLALÓ

GT ACADEMY USA 2012 – IDÉNY-ÖSSZEFOGLALÓ

A GT Academy 2012-es szezonja hozta mindezidáig a legnagyobb versengést: Észak-Amerikából több mint 400 ezren vettek részt az online kvalifikáción a PlayStation Store áruházból elérhető speciális Gran Turismo GT Academy-letöltés segítségével.

Júliusban 32 pilóta érkezett San Diegóba, ahol a Gran Turismo 5 virtuális kihívásaiban küzdhettek meg egymással. A lehető legtöbb pontot kellett gyűjteniük a legkülönbözőbb versenypályákon.

Az országos döntőt követően 16 a folytatásról nem túl sokat sejtő játékos utazhatott Silverstone-ba. Ez közvetlenül a megérkezésükkor nyilvánvalóvá vált, mivel már az őket köszöntő bírói kar illusztris névsora is megváltozott.

A „hírességek csarnokába” is bekerült Indy 500-as bajnok Danny Sullivant ez alkalommal Maryeve Dufault gokartbajnok segítette, az első kanadai születésű női versenyző, aki elindult a Nascar Nationwide versenysorozatban. Hozzájuk csatlakozott Boris Said, a 24 órás daytonai verseny kétszeres bajnoka, és egyben az egyetlen amerikai, aki valaha győzni tudott a a nürburgringi 24 órás versenyen.

A 16 pilóta egy szintfelmérő köridős versenyfeladatot teljesített egy Nissan 370Z-vel a Silverstone Stowe Circuiten. Az első nap végére már csak 14-en maradtak. Ezután egy, az állóképességük határait feszegető négypróba következett, melyet egy járműkezelési próba követte, ahol egy egyedien megtervezett driftfeladatot kellett teljesíteniük, nyolcas alakban ledöntögetve nyolc akadályt.

A második nap végére már csak 10-en maradtak versenyben.

A hét legizgalmasabb eseményeként a versenyzőket műrepülőgépbe ültették azt kiderítendő, hogy mennyire képesek elviselni a G-erőket. Ezek a repülők 320 km/h-s sebességre is képesek voltak, és akár 6 pozitív G-s terhelés is nehezedett a bennülőkre.

Az autós kihívások a harmadik nap végén váltak valóságossá, amikor a versenyzőknek egy előzéses feladatot kellett teljesíteniük a „Godzilla” becenévre hallgató, 530 lóerős Nissan Skyline GT-R-rel. A cél egyszerű volt: négy autó volt a pályán, háromban instruktorokkal. A negyedik autóban ülő játékosnak a boly hátuljáról indulva kellett az élre verekednie magát a Stowe Circuiten megtett három kör alatt.

A Stowe Circuiten futott harmadik szintfelmérő köridős kihívás után Steve Doherty és Matt Cresci számára egy üldözéses párharcot írtak elő: a legjobb időt futó játékos marad, a vesztes hazamegy. A GT Academy történetének egyik legizgalmasabb üldözéses párharcából Doherty került ki győztesen, méghozzá rekord köridőt beállítva a Stowe Circuiten az összes addigi GT Academy-pilóta közül.

A hét végére négy játékos maradt versenyben, akik 400 ezer társukon felülkerekedve már csak egy versenyre voltak attól, hogy a következő GT Academy-bajnokává, és így a Nissan profi autóversenyzőjévé váljanak.

1. Jett Chandler
2. Steve Doherty
3. Austin Cobb
4. Jeff Stuart

A rajtnál Chandler került tisztán az élre, de aztán hibázott és kihagyott egy második sebességfokozatot, és ezzel lehetővé tette, hogy Doherty és Cobb megelőzze, és az első kör végére elvegye tőle az első és második helyet is.

Doherty egészséges előnyre tudott szert tenni, és uralta a verseny első felét. A hetedik körben aztán Cobb döntő hibát vétett, és Chandler visszaszerezte a második helyet, sőt, még Dohertyre is fel tudott kapaszkodni, miután fél másodperccel jobb időt futott a következő körben. Csakhogy a felkapaszkodás és a megelőzés két különböző dolog.

Az utolsó fordulóba érve Chandler meg tudta közelíteni, ennek ellenére Steve Dohertyt intették le első helyen a tízkörös verseny végén a National Circuiten, így őt koronázták a GT Academy 2012-es bajnokává.

Az Egyesült Királyságban elvégzett szigorú képzési programot követően Doherty a Dubaji 24 órás versenyen indult el a többi GT Academy-bajnokhoz csatlakozva a Nissan 370Z GT4 versenygépekben. A 2013-as versenyidény a Blancpain versenysorozattal folytatódott, amelynek keretében további tapasztalatokat gyűjthetett Monzában, a Nürburgringen és a GT3 kategóriában a spai pályán.

Steve Doherty jelenleg Bryan Heitkotterrel (a 2011-es GT Academy győztesével) versenyez együtt a 2014. évi Continental Tire SportsCar Challenge-en a 34-es számú Street Touring kategóriás CA Sport / Skullcandy Altimával.